2017. március 31., péntek

Kezdődik...

2017. március

A tavalyi jól sikerült Tiétek a pálya! témahét után ismét belevágunk a digitális témahét szervezésébe. 
Tanulva a tavalyi nehézségekből, az idén azt terveztük, hogy mindhárom központi témahéthez csatlakozunk, más-más osztályokkal és más szervező csapattal. 


Aztán ezt az élet persze alaposan átírta. Megkérdeztük ugyanis a digitális témahétbe bevonni tervezett 9-10. évfolyamos szakiskolásokat, hogy mi az a téma, ami érdekli őket. Nem meglepően az udvarlás, szerelem, szex, párkapcsolat témakör győzött toronymagasan. Meglátásunk szerint ez a témakör a legtöbb iskolában tabu vagy legalábbis csak érintőlegesen, kötelezően foglalkoznak vele. A gyerekek is meglepődtek, hogy nálunk ez lesz a téma. Gyorsan el is terjedt, hogy "pornótémahét" lesz :)

Felgyorsultak az események. a kezdeti 5 osztály helyett egyre többen szerettek volna csatlakozni. A 9-10. évfolyamos szakképzősök mellé így csatlakozott a két 9. évfolyamos speciális szakiskolai osztály, majd 3 szakképzési hidas osztály végül pedig 3 általános iskolai évfolyam. A csütörtöki osztályfőnöki órán aztán kaptam hideget-meleget a saját osztályomtól (végzős szakmás hidasok), hogy pont őket hagyom ki. Bevált gyakorlatunk, hogy a végzős osztályok a tavaszi témaheteken már nem vesznek részt, készülnek a vizsgára. Nos, így lett az 5 résztvevő osztályból gyorsan 14. Mondanom sem kell, hogy ez mennyivel több feladatot, programelemet illetve differenciálást igényel, De biztos vagyok benne, hogy megéri. Kis szervező csapatunk lelkesen készül és reméljük, hogy minden tervezett dolog összejön. 


Nagy segítségünkre van a Suliban is jól projekt, amelyben középiskolák és civil szervezetek működnek együtt, így minden napon bekapcsolódnak majd a programokba külső szakértők is.

Milyen volt?

Milyen volt nekem a digitális témahét? Ez most kicsit más. Személyes élmények. Elfáradtam. Ez most egy kicsit más fáradtság volt...